avagy kihatnak-e a zavaros viszonyok a jellem fejlődésére

Dráma előjátékkal egy felvonásban

Írta: Belvárosi Árpád

 

Szereplők:

Róza

Aranka

Bokor

(mindhárman 60 éven felüliek)

Történik Magyarországon az ezredforduló körül (az előjáték korábban)

 

Előjáték

A darab hangjátékként kezdődik: teljes sötétség szaggatott horkolással, ágyrecsegéssel stb.; harci zajok kintről, hiszen 1956 novemberében vagyunk. Ezek a zajok a darab elején kisebb-nagyobb megszakításokkal és erővel hangzanak, időnként még gépfegyverropogás is hallatszik. Egy tank hangja felbődül, majd elhalkul: csikorgás, hernyótalp, ahogy egy tank zajong.

 

Róza (alvásból felriad): Mi ez? Hűha! Ajaj, ez tank, ez már megint tank. Mama, hallod? (nem kap választ, kis szünet) Nekem tegnap rossz érzésem volt… tessék, hallod? (reccsenés, mert rálépett valamire) A rosseb… hányszor imádkoztam, hogy ne tegye a padlóra a hallókészülékét, jaj! (újabb kis szünet) Hát ezek mindjárt bejönnek az ablakon. Mama, mama! Ébredj már!

Aranka (felébred): Jaj, istenem, Jézusom! Betörtek?!

Róza: Tedd a füledbe! Várj csak,fordulj felém… nem hall semmit szegénykém…

Aranka: Add ide a készüléket!

Róza: Jaj, mama! Most tettem a füledbe.

Aranka: Itt volt pedig a papucsom mellett.

Róza: Na, kimerült az elem.

Aranka: Na nézd csak… hogy került a gyűszűm a fülembe, Róza, kapcsold már fel a lámpát!

Róza: Egy nagy túróst! Ezt már kipróbáltuk 24-én reggel, aztán az oroszok szétlőtték az összes ablakot.

Aranka: Ez lesz az, úgy látszik éjszaka ráléptem az elemre…na, mindjárt…(sípolás zaja, ahogy próbálnak egy hallókészüléket üzembe helyezni)… ejnye, miért dübörög ez a masina?

Róza: Nem az dübörög, hanem a tankok, mama.

(Hirtelen egész közelről felüvölt egy géppuska)

Aranka: A franc aki megeszi ezt a rohadt háborút, hallod, jujujuj! Ha ezek belelőnek a házba, mi lesz velünk?

Róza: Imádkozz mama! Én hülye… addig vártam, amíg visszajöttek. Az egész Vörös Hadsereg itt csörömpöl az utcában, meg lődöz.

Aranka: Kinek van ennyi tankja?

Róza: Az biztos, hogy nem a Hakker bácsi nyitott tanküzletet.

Aranka: De a Hakker bácsinak zöldségüzlete van, nem? Kapcsold be a rádiót, kislányom! (Kattanás, különböző rádióadások hangja, ahogy keresik az állomásokat, majd hirtelen felhangzik a Magyar Kormány november 4-i közleménye.)

Róza: Ebből nekem elegem van… olajra lépek, amíg lehet… (gyors öltözködés zaja, ajtócsapódás, felborul egy szék, leesik valami a padlóra stb.)… hova tettem a pulóveremet, a rosseb… elég a kisbőrönd is, de hol van, hallod, mama… mama, ne aludj! Gyorsan, gyorsan…ezek rálépnek a nyakunkra, de az enyémre nem fognak…

Aranka: De ez borzalmas… egyedül nem engedlek ki az utcára.

Róza: Meg sem állok Ausztriáig, onnan pedig egyenesen tovább Párizsba. Ott lakik a Bobi néni, nem igaz? Majd ad szállást, nem kell megijedni, elvégre a nővére lánya vagyok, aki mer, az nyer.

Aranka: Kislányom, elment a józan eszed, hogy képzeled, csak úgy beállítasz, nem illik… (szipogni kezd) És velem mi lesz?

Róza: Majd írok. Jut eszembe, írd fel a címet, vagy add ide valamelyik levelét, azon ott a lakása, hallod?!

Aranka (pityeregve): Apádat is elveszítettem, és most te is…

Róza: Majd írok, mama, add már azt a levelet!

Aranka (hüppögve): Csinálok teát, még nem is reggeliztél.

Róza: Ne engedd be a katonákat, visszajövök, ne félj! Egy kis pénz kéne… á, hagyjuk… csókolom, mama! (ajtócsapódás, majd csend és egy kis szünet)

Aranka: Elment. Itt hagyott, a címet sem tudja… (szipog, orrát fújja, majd kétségbeesett hangon) Róza, gyere vissza!

(A tankzaj mindent elnyom, közben ágyúdörgés, gépfegyverropogás, majd csend; kis szünet után felhangzik a Honvágy-dal magyarul és németül stb.)

 

Negyven évvel később

A színpad megvilágosodik, de látszik, hogy a fénnyel takarékoskodnak, mert a látvány inkább egy sivár vidéki vasútállomásra hasonlít, felülről két csillár lóg, de csak az egyikben ég a körte. Balra zöld ajtó elfüggönyözött ablakkal, rajta felirat: KÉRELMEK BEADÁSA, alatta: NE TESSÉK KOPOGNI!

Jobbra kétszárnyú lengőajtó, az ajtó felett egy csupasz körte világít. Szemben a falhoz közel két támlás pad, egymásnak háttal. Balra egy kopott asztal, mintha ott felejtették volna, mellette két rozoga szék. A bal falon egy ILLETÉK táblázat függ. A zene változatlanul szól, hol hangosabban, hol halkabban.

 

Róza (be a lengőajtón, farolva, körülményesen, lila kabátban, sárga kalapban, szája erősen kifestve, megjelenésében a közönségesség és a kirívó a meghatározó. Mindkét keze tele: retikül, szatyor, terjedelmes rejtvényújságkötet spárgával összekötve, két alumínium ételhordó, hátán rádiós magnó, ami adja a zenét. Liheg, fújtat, teljesen kimerült. Csomagjait ledobja a szemben lévő padra, körülményesen leveszi a hátáról a „zenegépet” és kikapcsolja, mire a zene elhallgat.): Az isten tegye akárhová ezt a barom világot! A nyolcadikra teszik a kérelembeadást, há’ normálisak ezek? A liftet meg kikapcsolják, dögöljön meg a kisnyugdíjas… (a derekát masszírozza, közben a csomagjait próbálja a padra helyezni, de nagyon ügyetlen)… minél hamarabb megdöglik, annál nagyobb a haszon. (beleszagol az egyik ételhordó legfelső lábosába) Ez még jó… talán még holnap is… ha nem, jön a száraz kenyér… muszáj felemelnem a tarifát… kopik a lábasom is… majd benne hagyom az amortizációt az adóhivatalban, egy nagy frászt! (illetlen mozdulatot tesz, majd odamegy a zöld ajtó elé) Hogy jönne rátok a dögvész! (gúnyosan, mintha utánozna valakit) Vége a félfogadásnak, tessék hazamenni. Sajnos nem tehetünk semmit, ez a szabály, ma már nem lehet beadni a kérelmeket, tessék holnap jönni! (a saját hangján folytatja) Ott ül az a trampli a seggén, de nem veszi át a papírokat, nekem meg elfogyott a segélyem, de velem nem lehet csak úgy kiszúrni, keményebb fiúkkal is elbántam már. A főbürokrata pedig nem ér rá velem foglalkozni, mert neki rengeteg elfoglaltsága van… persze, szlopálja a kávéját a meleg irodában és tapperolja a titkárnőjét, azt hiszitek, most jöttem Szarosfalváról, mi?! De velem nem szúrtok ki, az biztos. Mert én elkéstem a nyitvatartást, hát egy nagy frászt, gyerekek! Hát akkor nem nyitásra jövök, hanem zárásra, ezt kapjátok ki! Én vagyok az első, értem? Én, Róza néni innen a szomszédból… (a másik pad felől erőteljes horkolás hangzik)… mi a franc ez? (óvatosan közelít a másik padhoz oldalról) Lehet, hogy disznót tart a szociális hivatal… ezektől minden kitelik… (körülnéz) …olyan sötét van itt, mint a banya seggében… (a bejárati ajtó melletti villanykapcsolóhoz megy és megnyomja, mire felgyullad a függőlámpa másik égője is, óvatosan megkerüli a másik padot) …ez nem disznó, ez pásztor. (kopog a pad támláján) Hé! Hallja?! Mit képzel? Ez beszívott, mint a sarki kocsmáros… micsoda bugris. Hivatalos helyen van, ébresztő, kisfiú! Záróra van, tessék hazamenni!

Bokor (felül, riadtan): Mi történt, megindult a sor?

Róza (lenézően, sajnálkozva): Hol él maga? Há’ még máma van, jóember. Majd holnap indul a sor, menjen szépen haza, és aludja ki magát.

Bokor (nagyot ásít): Itt fogom kialudni magam, kiskezit csókolom, mert én vagyok az első… az utolsó utáni első. (megint ásít, és lefekszik a padra)

Róza (méregbe gurul): Ezt a disznóságot! Ez a sok ipari kém, a rosseb egye meg.

Bokor (a támla mögül): A második hely is dobogós hely, kisnaccsága.

Róza (lezöttyen a padra a csomagjai mellé): Isten bizony visszavonulok ebből a tülekedésből.

Aranka (be; elegáns öltözékben, kezében esernyő, táska; megáll az ajtóban, fullad, nem kap levegőt): Kérem… tessék mondani… ez a tizedik?

Róza: Ez a nyolcadik.

Aranka (m. f.): Jaj istenkém… még két… (liheg, visszafordul az ajtóban)

Róza: Kihez jött?

Aranka: (visszafordul, kezd magához térni) A kérelmet szeretném leadni… vagyis a kezelő irodát keresem.

Róza: Szintén zenész?

Aranka: Nem, nem, én nyugdíjas vagyok… (megfordul) phű, még két emelet…

Róza: Álljon meg! El van tévesztve.

Aranka: (visszanéz) Hogy tetszik?

Róza: Most kezdte, mi? Nehéz a kisvállalkozónak… (helyet csinál maga mellett) üljön le… nagymama!

Aranka: (lassan visszajön) Kérem szépen, én nyugdíjas vagyok, ugye. Nem vállalkozom én semmire.

Róza: Jó, jó, hagyjuk a szöveget, nem szégyen a nyomor. Tegye ide… (mutatja a padot) …a sejhaját, néni!

Aranka: (óvatosan leül) De nekem a tizediken van dolgom.

Róza: A fenéket! Itt van az iroda. (hátra mutat) Nekem elhiheti. Szóval profi?

Aranka: (nem érti) Én nyugdíjas vagyok, kérem szépen.

Róza: Azért kérdem. (közel hajol, suttog) Maga mennyiért vállal?

Aranka: Mire gondol?

Róza (az „égre” emeli a tekintetét): Hú de nehézkes. Na figyeljen: nyugdíjas, nem én mondtam. Szóval kisnyugdíjas: magára van írva, akkor pedig profi.

Aranka (megsértődik): Téved, hölgyem. Én tanárnő vagyok… vagyis voltam.

Róza: Világos. Én sem így kezdtem, és most profi vagyok.

Aranka (nem érti): Ha szabad érdeklődnöm, miben profi?

Róza: Amiben maga, kis ártatlan. Mit húzza itt a hajamat? Én előttem nem kell szégyellni, ha valaki bérsorbanálló. Maga mennyit kap?

Aranka (összerezzen, ujját a szája elé teszi): Pszt, ne olyan hangosan! (nézi magát) Honnan tudja, látszik rajtam?

Róza: Látszik. Szóval hogy’ vállalja? Darabra vagy időre?

Aranka: Darabra.

Róza: Nem rossz. És konkrétan?

Aranka (Rózához hajol és súgja)

Róza: Humánus, de áfa nélkül, ugye?

Aranka (suttogva): Meg még adót sem fizetek.

Róza: Helyes. Nem is szabad, adót… ezeknek, frászt nekik. Különben is akkora a konkurencia, hogy az nem közönséges, és egyre pimaszabbak. Ez a sok amatőr olyan durva, hogy ha nem vagyunk még durvábbak, hát kiszorulunk a piacról. Tiszta szabad versenyes kommunizmus, ami itt dúl közöttünk. (közel hajol Arankához) Tartsunk össze, oké? Egyébként Róza vagyok.

Aranka: Nagyon örülök…(nyújtja a kezét)… Aranka, de szólíthatsz Arinak is.

Róza: Ez a beszéd, véd- és dacszövetség. Ha második és harmadik összefog, akkor nem lehet hiba. Amikor annak idején a Kótdazűrön… (megakad)… hm, úgy alakultak a dolgok… (legyint)… mindegy, nem érdekes.

Aranka (berendezkedik a padon: a szatyorból uzsonnát, könyvet, ébresztőórát, keresztrejtvényt, tollat vesz elő): …mert azt találtam ki, hogy nem korán jövök, hanem későn, ez biztosan nem jut eszébe senkinek… (észbe kap) …izé, már úgy értem, nem csőstül jönnek az érdekeltek, de második még nem voltam… vagyis izé, most vagyok itt először…

Róza: Kavintont nem szedsz?

Aranka (ijedten nyúl a szatyorba): Jaj, a Kavintonom!

Róza: Ilyen másnál is előfordul, nem kell tönkremenni. Egyébként meg nem második vagy, hanem harmadik.

Aranka (bánatosan): Nem találom, otthon felejtettem a tablettát.

Róza: Gyakori hiba. Nekem viszont itt van az egész doboz, elalvás előtt bekapjuk az előírt adagot.

Aranka: Nagyon kedves… ööö… kedves izé…

Róza: Már mondtam, nem? (szótagolja) Ró-za, világos? Ró-za.

Aranka: A csuda vinné el, nagyon röstellem, de engedd meg, azt hiszem, én vagyok az idősebb.

Róza: Ez nem vitás.

Aranka (tétovázva): Akkor, ha gondolod, pusziljuk meg egymást, ha nem zavar…

Róza: Miért zavarna? Szegény asszony vízzel főz, és testvéri csókot kap (körülményesen megcsókolják  egymást).

Aranka (felvidul): Én úgy örülök, tudod, én egészen egyedül vagyok, és olyan szerencsétlen, hogy minden barátnőmet túlélem…

Róza: Szép kilátások.

Aranka: …és mindenkit eltemetek… (kuncog)… képzeld, a szomszédom egy öreg agglegény, és mit gondolsz, miért nem meri megkérni a kezemet?

Róza (vállat von): A frász tudja.

Aranka: Mert ismerte a férjeimet. Jaj, jaj… (sóhajt)… te is özvegy vagy?

Róza (nézi magát): Rám van írva?

Aranka: Ó, én azt megérzem, nekem ehhez nyolcadik érzékem van.

Róza: Nem vagyok özvegy.

Aranka: Elhagyott az a nyomorult?

Róza („őrmesteri” hangon): Lány vagyok… bizonyos szempontból.

Bokor (feltápászkodik): Hoppá, elindult a sor?

Róza: Ennek ez a mániája. (Bokorhoz) Aludjon, papa! (Arankához) Ez hallgatódzik. Nőjön ki a mandulám, ha nem igaz.

Aranka (feláll, Bokorhoz): Szintén profi?

Bokor (Aranka elé áll, igazgatja a ruháját, majd összecsapja a bokáját): Doktor Bokor… (Rózához)… doktor Bokor, csókolom a kis kacsájukat!

Aranka:  (topog, nem tudja, mit csináljon)

Róza: Maga nagyon vicces… (Arankára mutat) …a hölgyet Arankának hívják, de utcán nem ismerkedik… én is csak ritkán, újabban, ha úgy tetszik. Róza vagyok, szép fiú.

Bokor (sétálni kezd a teremben, mintha valami dolga lenne; olvassa az Illeték táblázatot)

Aranka (visszaül a padra, súgja Rózának): Lehet, hogy özvegyember.

Róza (grimaszt vág)

Aranka (m. f.): Egészen jó kiállású.

Róza (mérgesen): Akkor most vacsorázunk?!

Aranka (nem „kapcsol”): Ha megkérnénk, biztosan védelmünkre állna. És egy férfival ugye…

Róza (felcsattan): Nem!

Bokor (az asztalhoz sétál és ráül, a lábát lógázza)

Aranka: Ez úriember… ezt én megérzem.

Róza (Bokor felé fordulva, gúnyosan): Ez úriember? Na hiszen… vacsorázunk, vagy nem?

Aranka: Mi lenne, ha…

Róza: Ki a főnök itten?

Aranka: Te, te, hát persze.

Róza: Akkor leszögezem: buliba férfit nem veszünk be, ez elvi kérdés.

Aranka: Ha nem, akkor nem… de tényleg, csak úgy viccesen… attól még lehet elvi kérdés…

Róza (mérges): Hé, csak nem férjet akarsz fogni? Hátba támadják az embert. Fel vagyok háborodva.

Aranka: Jaj ne!

Róza (Bokorra néz): Elég veszedelmesnek látszik… (vállat von)… de hát végül is? Olyan gorilla kinézetű. (félre) Én ugyan megvoltam strici nélkül is… (Arankához, legyint)… különben azt csinálsz, amit akarsz.

Aranka (mosolyogva megy Bokorhoz): Ha jól értettem, ön doktor… doktor…

Bokor (leugrik az asztalról, összecsapja a bokáját): Doktor Bokor, szolgálatjára a nagyságos asszonynak!

Aranka: Ó, csak nem huszárkapitány volt, kedves Bokor?

Bokor: Majdnem, kérem szépen, egészségügyi őrvezetőként szolgáltam a hadseregben.

Róza (félre, gúnyosan): Szanitéc.

Aranka: De még a régi hadseregben?

Bokor: Utána, egy kicsikét utána, ha meg tetszik engedni, még friss nyugdíjas vagyok, ugyebár.

Aranka: Ez nagyszerű, főorvos úr.

Bokor (a füléhez teszi a kezét): Hogy tetszett mondani?

Aranka: Hát hogy miben praktizál?

Bokor: Én nem vagyok válogatós, ami jön, ugye.

Aranka (félénk mosollyal): Nehogy félrevezessen, kis huncut! Vigyázzon, járatos vagyok ezekben a dolgokban. Én… hm… többek között főorvosi özvegy is vagyok.

Bokor: Rendkívül örvendetes.

Aranka: Ön netán ideggyógyász?

Bokor: Ha úgy vesszük, áttételesen.

Róza (türelmetlenül): Mit köntörfalaz itt? Nyögje ki, hogy ért-e a műfogsorokhoz, vagy sem!

Bokor: Pardon, itt valami vészes félreértést látok, ha meg tetszik engedni, én jogi doktor vagyok.

Aranka (grimaszol): Pardon, én is tévedtem (visszamegy Rózához és leül).

Róza (Arankához): Még csak nem is orvosi jogi doktor. Mindjárt láttam rajta. (Odafordul Bokorhoz) Na, idefigyeljen kisfiam, a múlt el van felejtve, ha jól viselkedik, bevesszük magát a brancsba, de a főnök én vagyok, rendicsek?

Bokor: A legtermészetesebb. Csak a miheztartás céljából kérdezem, ha el tetszene árulni, hogy milyen brancsról van szó?

Róza: Mi itt össze leszünk tartozva, mert veszedelmes a helyzet. Nem lehet egyedül álldogálni az utcasarkon hosszú ideig, elvégre társas lények vagyunk. Az egyik erre alkalmas, a másik arra. Én majd mindent megmondok, mert én vagyok a főnök, világos?

Bokor: Ezt már tetszett mondani.

Róza: Ne pimaszkodjon! (Arankához) Mama, van egy kis tütü?

Aranka (nem érti): Micsoda?

Róza: Már csak avégből, hogy megünnepeljük az egyezséget. Piát mondtam.

Aranka: Ja az van, de altató céljából. (kutat a szatyrában)

Bokor: Ha meg tetszik engedni, van egy fél üveg Mohai Ágnesem.

Róza: Ha még Hunyadi lenne, labdába rúghatna.

Bokor: Azt kérem csak alkalomszerűen, mert ez így társaságban nem ildomos.

Róza: Mér’, maga mire issza a Hunyadi Lászlót?

Bokor: Itt van egy kis tévedés, nem László a gyógyvíz, hanem János…

Róza: Nem érdekes, hagyja már… (Arankához) …na, mi lesz már?

Aranka (mosolyogva kihúz a szatyrából egy literes műanyag palackot, és büszkén átadja Rózának)

Róza (kikapja a palackot Aranka kezéből, és vizsgálja a tartamát): Ez már csak az alja… és milyen kevés, sorsot húzunk, hogy kinek jusson. Arankám, te kapsz tőlem altatónak egy aszpirint (Bokorhoz) Maga lovagias egyén, ezért lemond a részéről, amúgy is antialkoholista.

Bokor: Nem vagyok antialkoholista.

Róza: Akkor is lemond. (kiissza a palackot)

Aranka (bánatosan): Kétheti adagom.

Róza (nagyon fancsali arccal): Ha rosszul leszek, rögtön oda kell adni a mentőorvosnak ezt a petpakot, hogy vigyék a laboratóriumba… brrr! Erre muszáj fertőtlenítőt inni (csomagjából egy bontatlan üveget vesz elő). Kinek van kombinált fogója?

Bokor: Pardon, ez felesleges. (elveszi Rózától az üveget, a fogával ráharap a kupakra, és úgy csavarja)

Róza: Ilyet már láttam valahol.

Aranka: (összecsapja a kezét) Micsoda műfogsor!

Bokor (inni akar az üvegből, de Róza kikapja a kezéből)

Róza: Nekem kell az ellenméreg, hé! (meghúzza az üveget)

Bokor: És én?

Róza (átadja az üveget Bokornak): De módjával ám!

Bokor (gyorsan iszik)

Aranka: Jesszusom!

Róza (elveszi Bokortól az üveget): Micsoda potyázó, ezt tanítani kellene. Mint a zugivók, lenyelte a dugót is, alig hagyott nekem, micsoda pimasz alak (elrakja az üveget a csomagjába).

Bokor: Nem vagyok szakember, de ez legalább 68 fokos volt. Máris érzem a hatását. Kérem szépen, hölgyeim, nem tudják, van itt a folyosón olyan helyiség, ami bizalmas, hogy úgy mondjam, mellékhelyiség.

Róza: Nincs. Húzza össze a micsodáját és trappoljon le egy emeletet.

Bokor (kiszalad)

Aranka (leül a padra)

Róza (ő is szeretne leülni, de Aranka miatt nem tud): Én aludni szeretnék, naccsága, tegye arrébb az ülepét, ha már így megnőtt!

Aranka: Ha gondolod, én majd a másikon alszom. (feláll)

Róza: Nem érdekes, ülve alszunk, mint a vasutasok. De figyelj csak, én ezt a pisálóst valahonnan ismerem, de kezdek feledékeny lenni, képzeld, majdnem adóbevallást küldtem, mert eltévesztettem a tizedesvesszőt. Ez nekem a halálom, ha nem jövök rá ki az, akivel összetalálkozom… ott nem találkozhattunk, mert az annál jobb hely volt… (ásít)… a fene egye meg, zavar ez az indiszkréció, hogy szégyenkeznem kell… tudnám, hogy mi az ördögnek takargatom magam, pláne előtted… hát istenem, mi van abban, hogy a stricit… hm… szóval aki az akart lenni mellettem, lelöktem a szálloda lépcsőjéről, há’ már nehogy potyázzunk rajtam, nem igaz?

Aranka (leül Róza mellé): Tudod, amikor nem kellett a zene senkinek, egy hímzőboltban dolgoztam, és az ajtó a sarokra nyílt, és ott megszoktam a kurvákat, mert ha unatkoztak, én meg cigarettáztam a levegőn, akkor beszélgettünk a nyomorúságunkról.

Róza: A basszorkányosát a világnak, hogy kitaláltad… (vihog) …ilyen szűzies alkattal, höhöhö!

Aranka: Rád van írva, édes… vagyis sejtettem inkább.

Róza: Kösz.

Aranka: Igazán nem akartalak…

Róza: Nem is azért, csak hát ugye… á, mindegy, hol is hagytuk abba?

Aranka (széttárja a kezét)

Róza: Igazat írt az Élet és Tudomány. A mostanra nem emlékszik, de a régire arra nagyon. Tipikman, ahogy ott mondtuk.

Aranka (rémülten): Írtak rólam?!

Róza: A meszes agyról írtak, arról.

Aranka: A fényképem is benne volt?!

Róza: Nem! (gondolkodik) Lehet, hogy a fejformája, vagy az orra… vagy a segge, vagy az összes? He?

Aranka (félénken:) Nem tudom.

Róza: Akármi legyek, ha ez nem valami béjemes volt.

Aranka: Honnan lehet tudni, hogy valaki béjemes volt?

Róza: Sehonnan. Ezt én megérzem. Ez nálam a nyolcadik érzés, mint nálad, amivel megérzed, hogy ki özvegy. Tévedés megengedve, de csak nálad.

Aranka: Ez nagyon jó. Én megérzem az úriembert, te megérzed a béjemest, nagyon jól kiegészítjük egymást. De Róza… ez jó lenne, de… ne haragudj, barátnőm, bajtársam… de… szóval, mégsem jó ez… azt hiszem…

Róza: Nyögd már ki!

Aranka: …de rólam mégsem találtad ki, hogy én is béjemes voltam.

Róza: Na ne! („elájul”, nekidűl Arankának)

Aranka (támogatja Rózát): Most már mindegy.

Róza(magához tér, vizsgálja Arankát): Akkor voltál te béjemes, amikor a kótdazűri csöcsös Babett.

Aranka: Hát pedig én géemkában takarítottam a béjemet, felvettek a zabosfalvi téeszbe valami melléktehénpásztornak, és úgy lettem hivatalos takarítónő. Megmondta a zászlós elvtárs, hogy lenyomoztak, nehogy deklasszált elem legyek, de nem lettem az, és felmoshattam a vécét, meg a kihallgatószobákat…

Róza: Zenetanárnő létedre, hát nem mondom, ez aztán a karrier.

Aranka: És elfogadtam az ügyeletes tiszt elvtárstól a hajnali kávét is, most már mindegy, nem? Béjemes kávé volt, de fizettem érte!

Róza: Hányat ittál, ne kímélj!

Aranka: Végig ittam, mindig. Amíg le lettem százalékolva. És a kockacukrot is elrágcsáltam, pedig nem volt megengedve.

Róza: Kényszerítettek, igaz?

Aranka: És amikor elment a tiszt elvtárs, zsebre vágtam két cukrot a papagájomnak.

Róza: Akkor ezt ráírták a káderlapodra, ezek ilyenek.

Aranka: Jesszusom, ezért nem kaptam útlevelet!

Róza: Ez a … (fejével az ajtó irányába mutat) …távhúgyozó ránk van állítva, az faktum.

Aranka: Milyen jó, hogy a nyolcadik érzéked ilyen megbízható. Irigyellek érte.

Róza: Még szép. Rég letapostak volna, ha mindenkiben úriembert látok, édesem, galambom. Pedig ez csak olyan szerzett érzék… (kuncog) …mint a tripper, hahaha!

Aranka: (feláll, topog) Sajnos nekem is… eggyel feljebb, ugye?

Róza: Lejjebb, mint a fiúknak, egymás mellett, kisanyám.

Aranka (ki)

Róza (a „vacsorához” megterít a padon)

Bokor (beoldalog, megáll Róza előtt)

Róza (ránéz Bokorra, közben hámoz egy almát): Mosott kezet?

Bokor: Kétszer is.

Róza: Ezt jó hallani. Manapság ritka az ilyen ember. Megszokta, mi? Ott megkövetelik a rendet, mi?

Bokor (leül Róza mellé)

Róza (levág egy szelet almát, és a bicskájára szúrja, nyújtja Bokornak): Kell?

Bokor: Ó, hát én igazán… (lekapja az almát és bekapja)

Róza: Most már bevallhatja, maga funkci volt, mi?

Bokor (a füléhez tartja a kezét): Mi tetszik?

Róza (levág még egy szelet almát, nyújtja): Tessék szolgálni!

Bokor (nyúl az alma után, de Róza elkapja)

Róza: Ne szemérmeskedjen nekem, öregfiú! Vallja be, hogy benne volt a dolgok közepében, most már köphet, hisz nyugdíjas, nem fogják fenéken billenteni, mit fél?

Bokor (lekapja az almát a bicskáról, és beleharap): Csak nem azt tetszik gondolni, hogy…

Róza (gyors mozdulattal Bokor hasának szögezi a bicskát): De. Pontosan azt gondolom. Béjemes vagy nem béjemes, bökje ki!

Bokor: Ugyan már, mit képzel?

Róza: Tervbe vették, kiválasztották, kiemelték, ahogy szokták ott a titkos elvtársak, mi?

Bokor: Engem, de hiszen…

Róza (megnyomja a bicskát): Ne hazudjon!

Bokor (kétségbeesetten): De hiszen engem nem engedtek komoly dolgok közelébe. Én csak a széleken szaladgáltam. Ha csak rám nézett valami komoly funkcionárius, rögtön savanyú lett a képe. Maga is tudja, ezek már szagról megismerték egymást.

Róza (visszahúzza a bicskát és becsattintja): Hiszi a piszi. Mindjárt áldozatok leszünk a nagy igyekezettől.

Bokor: De tessék elhinni…(felpattan a padról, tétován járkál)

Róza (előveszi a pálinkásüveget a csomagból és egy kis poharat, amibe tölt, és nyújtja Bokornak; ő pedig az üveget meghúzza, majd elrakja)

Bokor (mohón iszik, majd ide-oda járkál, ideges): Egyszer majdnem befutottam… de erre nem lehetett számítani. Olyan titokzatosak voltak, mint az Ezeregyéjszaka meséiben a szellemek. Nem tudta senki, hogy mikor hívják.

Róza: Egyszer csak üzent valami főmufti, jól tudom?

Bokor: Engem a káderkanca hivatott, és majdnem összepisáltam magam az izgalomtól.

Róza: Aha, innen az érzékenység. (hirtelen kemény hangra vált, felpattan a padról és int Bokornak) Üljön le!

Bokor (félszegen, megilletődve leül): Tessék parancsolni.

Róza (itt most Róza szerepet vált: a „káderkanca” lett belőle, és megáll Bokor előtt, kis ideig mereven nézi): Azt hallottam magáról, hogy maga rendes ember.

Bokor (alázatosan): Nem is tudom, igazán megtisztel.

Róza: És a mi emberünk. Magát dicsérik mások is.

Bokor: Kérem, én csak végzem a dolgom…

Róza (közbevág): Az nem úgy van. Lehet dolgozni pocsékul is, meg kiválóan is… szépen, ahogy a költő mondja… az a Petőfi, ismeri, nem?

Bokor: Igen, természetesen, és szeretem is, de szabadna megjegyeznem, hogy ezt nem…

Róza (nem érdekli Bokor szövege): Szóltak nekem bizonyos fontos helyről, hogy ilyen magához hasonló személyre lenne szükségük. Megnéztem a személyi anyagát, egészen jó. A papa kalauz volt a villamoson, a mama szövőnő, igaz? Rendezett családi élet, egyszer majdnem kitüntetést kapott. Ugye a marxista esti tagozatra jár, jól emlékszem?

Bokor: A szakosítóra, kérem szépen.

Róza: Terveink vannak magával. Félős?

Bokor (összerezzen): Ezt hogy’ tetszik érteni?

Róza: Mert az ellenség néha nem válogat az eszközökben. Vissza kell vágni, ha üt. Maga olyan verekedős, nem?

Bokor: Hát nem is tudom. Én ugye a tervrajzokról csinálom a másolatokat, és ott a gép mellett nem verekszik az ember. Maximum a hétvégi meccseken ordítozunk a fiúkkal.

Róza (legyint): Nem kell mindjárt megijedni, most még nem dobjuk a mélyvízbe. Először kipróbáljuk, hogy mire képes. De erről egy szót sem, értettem?!

Bokor (összerezzen): Értettem.

Róza: Nekem jelent ezt-azt. (ujjával int, hogy hajoljon közelebb) Megfigyeli a csoportvezetőjét, igen?

Bokor: Kérem szépen én…

Róza: Egyelőre ez lesz a dolga. Nekem fog referálni. Nem most! Majd ha szólok. Most csak szaglászik. Hogy hova jár az illető? Mit olvas? Mit szid? Mind megfigyeli, részletesen, igen?

Bokor (motyog): Megfigyeli…

Róza: Akar egy kávét? Kint majd kap egyet. Nem kell aggódni! Nem leszünk hálátlanok. Aki a mi emberünk, az a mi kutyánk kölyke, az nem fog a vízbe fulladni. Magának van egy lakáskérelme, igaz? (kezével leinti) Tudjuk mi azt. És örülne, ha kapna egy nagyobb lakást, igazam van? Másfél szobás helyett egy plusz két félszobásat, na mit szólna hozzá? Vagy ha éppen úgy adódik… hm… ez persze komolyabb dolog, kiküldhetik magát valamelyik külföldi követségre, mit szól hozzá?

Bokor: (megdöbben) Két… két felet tetszett mondani… hogy nekem egy plusz két… (megtörli a homlokát)… félszobást?

Róza: Jól hallotta, egy szavunkba kerül és kiutalják.

Bokor (mohón): Mikor?

Róza: Nemsokára eljön annak az ideje. De maga csak figyel és jól megjegyez mindent. Értjük egymást?

Bokor: Értjük… és majd tetszik szólni?

Róza: Majd értesítem, ha kell. És ne felejtse el, maga a mi emberünk. Kávét majd kint kap.

Bokor (szinte magában beszél): Igen, én most a maguk embere vagyok… (feláll)

Róza (kezét nyújtja): Erőt, egészséget! (katonás léptekkel kimegy)

Bokor: (tétován, bizonytalanul járkál)

Aranka (be, odatipeg a csomagjához, termoszt vesz ki belőle és egy kis poharat, amibe kávét tölt, és nyújtja Bokornak): Még meleg, nemrég főztem.

Bokor (nem nyúl a pohárért): Ülj le, mama! (kis szünet után már kiabálva, mérgesen) Ülj már le! Nem lehet veled öt percet beszélni nyugodtan, mert mindig valami hülyeséggel vagy elfoglalva.

Aranka (odalép Bokorhoz, megsimogatja a fejét): Mi baj van, fókaborjú?

Bokor (elrántja a fejét): Komolyan beszélek!

Aranka: Csigavér… kilötyög ez a drága kávé… (megissza, aztán leül Bokor mellé) Mi baj van? Gyereket csináltál valakinek?

Bokor: Jaaaj, mama!

Aranka: Jó, jó, nem kell itt mindjárt… egyébként benne vagy a korban.

Bokor: Ide figyelj! Behívtak, hogy engem ki akarnak emelni. A káderes nő mondta, hogy akár lakást is kaphatnék… és még külföld is szóba jöhet.

Aranka: Külföld? Csak nem vasúti hálókocsi-kalauzt akarnak belőled csinálni, na hiszen.

Bokor: Nem mindegy? Utazhatnék ingyen. A munkásosztályt képviselném… ez azért valami.

Aranka: Mi nem mindegy?

Bokor: Hát hogy még nem konkrét. És nem is hálókocsi a lehetőség, hanem a követség… bizony.

Aranka: Hű a nemjóját neki. Ez már komoly. Juj de örülök. Hiába, akinek ilyen szép nagy okos fia van, az boldogul. És mit akarnak ezért? Ingyen adják?

Bokor: Csak figyelnem kell valakit, ennyi az egész. (gondolkozik) A csoportvezetőmet… őt kell figyelnem. Viszont én ezt nem szoktam… nem voltam én soha áruló… amikor mondta az a káderkanca, egyből kivert a víz. A fene egye ezt a világot!

Aranka: Homlokcsók?

Bokor (nem érti): Micsoda?

Aranka (megfenyegeti): Büdös kölyök! Beírattalak hittanra, de elbliccelted, pedig akkoriban ez nem is volt olyan egyszerű.

Bokor (a fejét fogja): Hogy’ jön ez ide? Jól vagy, beszedted a gyógyszert?

Aranka: Te csak ne foglalkozz az én egészségemmel! Én azt kérdeztem kis madárkám, hogy olyan leszel-e, mint Júdás, aki elárulta Jézust? Sőt érdekelnek a részletek is: írásban kell-e csókolni, vagy lehet természetesen is, esetleg mutogatva?

Bokor (feláll): De rohadt meleg van, lehet, hogy jön valami front is.

Aranka: Hé, hé! Mit locsogsz itt össze-vissza?!

Bokor: Én? Én locsogok?

Aranka (méregbe gurul): Szép kis rendszer ez. Ilyenekből akarnak spiont nevelni… hülyékből!

Bokor: Ezt kikérem magamnak.

Aranka: Kiadom. És ha kisebb lennél, felpofoználak. Ez komolyan veszi a besúgást, ez lelkizik, ez nem az anyja fia. Az apja meg… (legyint), az is egy olyan becsületes marha volt… na mindegy. Hát ezért vagyok mérges, te bikaborjú! Én a spiont leköpöm, ha hülye. Te meg az vagy, ha nem hallgatsz rám, de rám hallgatsz, mert azért van valami sütnivalód, ha nem is sok. Nem kell megsértődni! Te nem leszel igazi besúgó, de nem azért, mert olyan nagyon kellene sajnálni azt a nőbutító, dagadt iszákos haverodat, egy frászt! Érdekel is engem az a lökött… talán meg is érdemelné, hogy jól kitoljanak vele.

Bokor: Lehet… elgondolkoztató, megnyugtattál, mama.

Aranka (ingerülten): Csak ne legyél megnyugodva! Aki lencsefőzelékre spekulál, az jobb ha eltűnik a szemem elől.

Bokor: Ki mondta, hogy én lencsefőzeléket akarok enni, pláne nyáron?

Aranka: Ülj le! Komoly dolgokat csak ülve lehet hallgatni, hallod?

Bokor (leül)

Aranka: Mindjárt közönséges leszek. Az embernek a barom gyereke feloldja a gátlásait. Hát képes lennél a lelkiismeretedet egy tál lencséért eladni? Ahelyett, hogy használnád az eszedet. Nem az a baj, hogy beárulod a haverodat, hanem, hogy ennyiért. Becsületesen? Hát nem tanultál semmit semmiből? (kirángat egy szakadt könyvet a szatyrából) Olvasni, azt nem! Klasszikus műveltség, azt nem! (Bokor elé tartja a könyvet) Ezt sem olvastad, mi?

Bokor (nyúl a könyv után)

Aranka (visszarántja): Ezt már messziről meg kellene ismerned… (nagyon nyomatékosan mondja)… El-fúj-ta a szél, a leggyönyörűbb regény a világon, hallottál már róla?

Bokor: Még nem olvastam.

Aranka: Ez a szerencséd, az őszinteséged. Ezzel úsztad meg a körülményeidet. A bukást matematikából, mert őszintén bevallottad, hogy a kétszer kettő után már nem értettél semmit. Eh! Lehet, hogy ezért szerettelek, egyetlen kis fiam, te hülye! Hát így találod fel magad az életben? Nem állhatok mindig a hátad mögött. Nem súghatom a füledbe, hogy gondolj Rhett Butler kapitányra, ismered, nem?

Bokor: Hagyj békét ezekkel a szovjet partizánokkal!

Aranka (megtántorodik, szédeleg): Jézus Mária…

Bokor (felugrik, támogatja): Gyere, mama… (leülteti a padra) …inkább köss egy mellényt a hülye gyerekednek.

Aranka (Bokor kezébe nyomja a könyvet): Fogd a bibliát, még nem késő, de itt maradsz! Még nem fejeztem be. Jól felidegesít, aztán itt hagyna… figyelj csak! A konyhában van a vérnyomáscsökkentő tablettám. Ha rosszul leszek, ne rohangálj össze-vissza, hanem egyenest a konyhába, a polcon van a doboz… (nagy lélegzetet vesz) …kis magzatom, te… te, apádra nem hasonlító szánalom, ha apád élne, biztosan gyomorfekélyt kapna tőled. Micsoda ember volt, istenem! Ő mutatta meg nekem Butler kapitányt, aki átverte az egész díszes politikusi társaságot, Északot és a délieket egyszerre, mert tudta, egyik sem különb a Deákné vásznánál. Ez a lelkiismeret-furdalás meg a gyávák menedéke… (fullad)… mondd meg nekem, te okos, mi a különbség a hülye kommunista és a hülye nem kommunista között, na? Na mi? Hát persze, hogy semmi. Ezért fogod te nyugodtan beárulni a haverodat, mert ha valaki olyan hülye, hogy hangosan szid valamit, amit tilos, az megérdemli, hogy beárulják… kivéve, ha az a valaki hős, érted, hős, nem egy hebrencs bikfic… (nehezen lélegzik)

Bokor (a könyvet lerakja a padra, és indul ki): Hozom a tablettát.

Aranka (nagy levegőt vesz): Nem mész sehová! Még bírom, még csak százkilencven.

Bokor: A saját anyám mondja, hogy legyek áruló mocsok… és ha a csoportvezető hős, na, akkor mi a fenét csináljak?

Aranka: Használd kis agyadat, bölömbika! És ha a nálad zavarosabb rendszer kalácsot ad, fogadd el nyugodtan. De csak a kalácsot, a lencsét lökd vissza!

Bokor: Köpjem magam szembe?

Aranka (sóhajt): Ha az apja látná! Mert nem ismered Butler kapitányt. Tudod hogy’ verné át azt a káderkancát? (fulladva nagyokat lélegzik) Mindjárt mondom… most már biztosan kétszáz…

Bokor (indul ki az ajtón)

Aranka: Itt maradsz! (szaggatottan beszél) Figyelj… nagyon figyelj arra, amit mondok… beárulod azt a senkiházit… az ellenkezőjével, érted? Mert azoknak te számítasz… elveszed a kalácsot… és megússza az a nyikhaj is.

Bokor: Akkor meg azoknak hazudom a becsületest.

Aranka (nagyon rosszul van): Olvasni sem szerettél… pedig cselezni azt szabad… ellovagolni a támadók elől… aztán visszafordulni és nyilazni rájuk, mi ez, ha nem csel… mindjárt megfulladok… mehetsz!(a feje lehanyatlik)

Bokor (elrohan)

 

(Fény ki, csak Aranka feje van megvilágítva, néhány pillanatig az előző jelenettel végződő helyzetben marad, majd lassan megmozdul, mintha egy kis alvás után felébredne)

 

Aranka: Nocsak, úgy látszik elaludtam… (matat a csomagjai között) …a kötés hol lehet? Fene ezt az öregséget. Édes lányom… kislányom, lassan már nem lesz a mama, nem bizony. Nem lesz, aki segít… segít? Hogy’ segítettem én azt a szegényt? Mire felnőtt, már elviharzott a franciák közé, én meg itt maradtam Most már a levélírás is fáraszt, bizony. Öreg vagyok, fáradt vagyok. Úgy látszik, ez az igazi öregség. Nem a visszereim fájnak, nem is a köhögés, nem… élni fáj. Jobb is így, hogy nem látjuk egymást, kislányom. Megijednél tőlem. Néha én is megijedek magamtól, ha tükörbe nézek. Ki hitte volna, hogy ez lesz belőlem? Pedig még szeretnék ezt-azt… kötögetni, horgolni. Pulóvert, vagy egy mellénykét… igaz, van belőlük éppen tizennyolc, tegnap számoltam, tizenkét pulóver, hat mellény… ha itthon lennél, nyithatnál egy butikot (kuncog, aztán sóhajt). Hát ennyi telik tőlem. És ebédet is tudnék főzni, azt, amit a legjobban szerettél, és mást is, mért ne? Mit is? (gondolkozik) Paprikás krumplit, másra nem volt pénzünk, de töpörtyűs pogácsát azért valahogy desszertként lehetne… maradt egy kis vidéki töpörtyű, nem az az ócska összepréselt szürke, közértben vett borzalom… ennénk utána bulgár barackkonzervet, emlékezhetsz rá, nem? Megokosodtál, kislányom, nagyon szép levelet írtál a múltkor is. Ugye, hogy nem ártott az a kis verés… lehet, hogy a körülmények nagyobbat ütöttek rád, használt az is. Tőlem mit tanultál? Hogy legyél becsületes és ne hazudj… hát ezek nem valami nagy dolgok, de jót akartam. Ne haragudj rám! (kis szünetet tart, elfáradt) Egy kis hazugság persze… jó, jó, ismerem azt az ördögnek nyújtott kisujjat… miért, a főorvos úr is hazudik nekem, ilyen jól nézek ki, meg olyan jól nézek ki… (legyint)… nemsokára meghalok, találkozom apáddal, megnyugtatott a tisztelendő úr, hát majd meglátjuk. (felfelé mutat) Ott fogunk találkozni, az egész család. Egy kicsit megtisztulunk a pokol tüzén, de utána összejövünk szépen. Addig várlak… nyugodtan élj csak kislányom, ne légy rám tekintettel, ne siess! Ha kibírtuk itt lent, kibírjuk ott fent is. (gondolkozik) Pedig de nagyon akarták, hogy megkeserítsék az életünket, pedig kik voltunk mi? Senkik. Úgy féltem, jaj istenem, de féltem! Azt hitted, erős vagyok, akinek a szoknyája megvéd mindentől, de én tudtam, hogy a vércse bármikor lecsaphat, és kotlóstyúk anyád tehetetlen. Ezt te később érezted, tudom, azért hagytál itt és elkurvultál… ez az igazság, mit tagadjuk, azt hiszed, nem tudom, dehogynem, egy anya megérzi ezt… bár ne érezné! Nem vagyok rád büszke, de szeretlek. (szemét becsukja, úgy beszél) Miért, a szomszédasszonynak jobb? Beszélhet nekem, hogy az ő fia csak az irattárban dolgozik, cipeli azt a sok poros aktát. Persze, de milyen irattárban? Miért nem a közért aktáit cipeli? Vagy a varrodáét? Talán az irattárak nem egyformák? (kinyitja a szemét) Nem mintha érdekelne… legyen meg annak a tunya laklinak az öröme, ha tiszteleg neki a rendőr a kocsmai igazoltatásnál… mert ő béjemes, a béjem raktárban a hatalomban van, tőle tartani kell, naná! (mereven néz előre)

 

(Az utolsó mondatoknál Bokor bejön, és leül az asztalhoz, arca fényt kap, némán ül, előre néz, mint Aranka. Pár pillanat múlva bejön Róza, egész testére fényt kap, lassan közelít Bokorhoz, majd megáll előtte.)

 

Bokor (szenvtelen, hivatalos hangon): Adja be írásban!

Róza: És holnap jöhetek érte?

Bokor: Azt nem tudhatom. Az nem megy csak úgy, volt már eset, hogy…

Róza (közelít Bokorhoz, mérges): Mi az hogy volt már eset?! (retiküljéből egy újságkivágást kap elő, lobogtatja) Azt hiszi, nem tudom, mi van odahaza? Eddig a mama küldte, most meg a szomszédasszony. Itt a nyilatkozat, valami főokos mondta, hogy haza vagyunk várva, látogassunk haza nyugodtan, amnesztia van, hát akkor?

Bokor: Ismerem a nyilatkozatot. A miniszterhelyettes elvtárs a politikai szándékról beszélt.

Róza: Ezt mondom én is. (bólogat) Mikor jöhetek az engedélyért?

Bokor: Legalább két hónap.

Róza (kiabál): Micsoda?! Hát ez nincs magánál! Nem érti? Elmondtam a telefonban világosan, ha nem megyek haza egy héten belül, a muterom elpatkol! Már az elfekvőben van, érti?

Bokor: Magát nem kényszerítette senki, hogy illegálisan külföldre távozzon.

Róza: Micsoda? Hogy’ jön ez ide? Kinek mi köze hozzá, hogy én eljöttem? Azt nem maga fogja…

Bokor: Én nem. De mindent rá kell írnom a kérelmére.

Róza: Nincs is kérelmem, mire írja rá?

Bokor (legyint): Az aktájára, mindegy… magatartása súlyosan sérti az ország érdekeit, mert olyan kijelentéseket tett, amelyek károsak a szocializmus építésére…

Róza (levegő után kapkod): Mit sértek én?! Mit károsítok én?!

Bokor: …ezért utána kell nézni az itteni életvitelére…

Róza (m. f.): Minek néz utána?!

Bokor: …mert alaposan feltételezhető, hogy a hazautazást a társadalom fellazítására fogja használni. Érthető?

Róza: Nem, egyáltalán nem. Hát nem érti, hogy elpatkol a mama? Nekem ne lazítson itt, amikor a mama az elfekvőben van. Tizenketten vannak a szobában, megírta a szomszédasszony, és a tizenkettőből csak ketten nincsenek bedeszkázva, érthető? És a kettőben nincs benne a mama. (repülőjegyet ráncigál ki a táskájából) Itt a repülőjegy, összedobták a lányok, nekem pénteken utaznom kell, akkor van a látogatási idő.

Bokor: Majd értesítjük.

Róza: Szóval csütörtökön jöhetek?

Bokor: Nem mondtam ilyet.

Róza (dühösen toppant egyet): Hát mondjon már valamit! (a másik széket az asztalhoz húzza és leül, előrehajol és rákönyököl az asztalra) Idefigyelj, kis herceg! Legyél már okos kisfiú, és kapsz egy szép ajándékot. Szólok néhány lánynak, mert én nem csak ott vagyok ám valaki, ott a kótdazűron, engem itt is ismernek, és csapunk egy nagy murit… nem kerül egy filléredbe sem, te leszel csak fiú… figyelj csak, akár egy gruppen izé is kijöhet belőle, na, oké a téma? Csütörtökön jövök, vagy ha ez neked zsenánt, várlak a Fekete Tündérben itt a sarkon, ez egy diszkrét hely, nekem ott is nexusom van még a langusztára is, de ha nem szereted, választhatsz mást is, a vendégem vagy, és utána elmegyünk hozzám, a tied vagyok, na? (megigazítja a haját) Péntekre okéztatom a jegyemet, rendicsek?

Bokor (mereven, nagyon hivatalosan): Írásban értesítjük. Hol lakik?

Róza: Felhívlak, jó?

Bokor: Írásban, mondtam.

Róza (elsírja magát): Hát nem érted, meghal a mama, és nem találkozhatom vele, nem érted?

Bokor (feláll): Én csak a kötelességemet teljesítem. (kimegy)

 

(Teljes fény. Róza feláll a székről, és Aranka mellé ül a padra.)

 

Róza: Eszembe jutott, honnan ismerem ezt a doktor urat, most már száz százalék, hogy kint, ott kint Párizsban találkoztam vele. Bosszút kell állni rajta. Amikor ott álldogáltam a repülőtéren, és néztem a gépeket… nem is tudom, miért mentem oda… nem volt engedélyem, pénzem is alig… akkor megesküdtem, hogy bosszút állok… (Arankára néz) …azóta sem álltam bosszút, csak hazajöttem, és még le sem csuktak… de most nem hagyom annyiban. Segítesz?

Aranka: Itt fogunk bosszút állni?

Róza: Miért ne? Nincs helyhez kötve.

Aranka: És ha jön az éjjeliőr? Képzeld el, éppen bosszút állunk, és betoppan az őr, mi lesz akkor?

Róza: Ugyan már, az őr le van fizetve, mit képzelsz? Azt hiszed, ülhetnénk itt egész éjszaka, és az őr nincs lekorrumpálva, na hiszen… Az a hülye szekuriti semmit sem fog észrevenni, mert eltüntetjük a hullát, nyoma sem marad, à la Lédererné, a régiektől is lehet tanulni.

Aranka: Na de hát ez… te ki akarod nyiffantani?

Róza: Naná. Nem kockáztathatunk, mert meglép az ipsze. Megfojtjuk és kész.

Aranka: Jaj! Egészen meg lesz fojtva?

Róza: Nem, csak félig-meddig… (nagyot fúj)

Aranka: De én félek… teljesen begyulladtam.

Róza: Vegyél egy nagy levegőt, és nem fogsz begyulladni.

Aranka: De én már gyerekkoromban is begyulladós voltam. Ha bedobtam egy legyet a pók hálójába, már akkor is lelkiismeret-furdalásom volt.

Róza: Ezeknek nem volt soha.

Aranka: De hátha…

Róza: Elég legyen már! Mit kell attól tönkremenni, hogy megfogod az ingét?

Aranka: Miért, le kell vetkőztetni?!

Róza: Frászkarikát! Nem kéjgyilkosság lesz! Amikor belép az ajtón, ráugrasz, belekapaszkodsz az ingébe, a többi az én dolgom. (csomagjából vastag nyakláncot húz elő) Ezt a nyakára tekerem, és nyekk. Nem adunk neki levegőt és kész.

Aranka (kétségbeesve): De én a bontott csirkét is sajnálom, nem egy ekkora szép nagy embert. Ennek olyan hűséges kutyaszemei vannak, nem vetted észre? És barna, meleg szemei vannak.

Róza (felcsattan): Az én anyámnak is barna szeme volt, és nem tudtam lefogni a halálos ágyán, mert ezek nem engedték. Tudod te, milyen egy elfekvő kórterem? Hát én tudom… és még egy pohár vizet sem vihettem a mamának, mert közben meghalt, érted?

Aranka: Hát szó, ami szó, nem valami derűs jövő elé nézünk, brrr! Azért szóval… izé… Róza, nem sértődsz meg?

Róza (megrántja a vállát): Ebben a korban?

Aranka: Te ilyen… hogy’ is mondjam, túlkompenzálós vagy, mert ugye mindenki saját magából indul ki és… tényleg nem fogsz megsértődni?

Róza: Ne kímélj!

Aranka: Te olyan agresszív típus vagy… olyan legázolós, ha nem érted félre…

Róza: Ezt nem lehet félreérteni.

Aranka: …és olyan törtető is vagy… kalandvágyó…

Róza (gúnyosan) Mindenkit lesöpörve jutottam fel a csúcsra, igaz? És nyugdíjam sincs, egyébként.

Aranka (nem reagál): …és nem is tudom, de… már megbocsáss, de nem tudsz megülni a seggeden.

Róza: Van még valami? (feláll, ide-oda járkál, ideges)

Aranka: Mert hát ugye kiszaladtál a Kótdazűrre, de nem ám beálltál a moszjő Düpont úrhoz könyvelni, vagy ablakot pucolni az áruházba, nem, neked a szálloda sarka kellett…

Róza: Onnan elzavartak.

Aranka: …vagyis belekeveredtél a mocsokba, istenem, az a sok undok szőrös férfi, egyiket a másik után, micsoda élet lehetett!

Róza: Engem nem kell sajnálni!

Aranka: Valószínűleg eltorzult benned valami.

Róza (megsértődik): Ezt még nem mondta senki, hogy eltorzult a személyiségem. (lóbálja a láncot)

Aranka: Ha lenne egy kis szeretet, az segítene, és nem kellene a Léderernéhez fordulni.

Róza: Ki a fenét szeressek, téged?! Vagy azt a nyálas doktor urat?

Aranka: Ugye, ugye, add csak azt a láncot!

Róza: Hogyne!

Aranka: Nemsokára úgyis karácsony lesz.

Róza: Ja, fél év múlva, de annak nem lesz karácsonya, szavamra, mert ennek már kolompoltak. Arankám édes, ne legyél érzelgős és nyámnyila, mert elsodornak. De ha nem akarsz velem jönni a csatába, akkor maradj! Fejtsd tovább a keresztrejtvényt, az nem üt vissza. Majd én fogom egymagam, mint mindig, leoltani a lámpát… (kiabálva) …egymagam, érted?! (hirtelen összerándul, tapogatja a szíve környékét) Au! Hú, istenem, segíts! (nehézkesen a padhoz vánszorog) Ez is ezek miatt van… (leül a padra, becsukja a szemét, magába roskad) Ilyen már volt… elment a levegőm…

Aranka (ügyetlenül próbálja lefektetni a padra Rózát, de végül sikerül): Jaj, egy kis konyak vagy víz kellene.

Róza: Konyak, ha van. (nehezen beszél) A konkurencia megússza… hagyjuk a fenébe… Aranka, vigyázz a sorra, messze van még a reggel. (elalszik)

Aranka: Aludj, szegénykém… holnap jobb lesz. (közel hoz egy széket, és leül Rózához a pad mellé)

Fény lassan ki és VÉGE